Zambia, a három hónapos kaland

Fokváros – tényleg álomszép

2018. november 08. - dealantom

Hétfőn este érkeztünk egy vicces repülőút után. Ezúttal minden terv szerint alakult, de útközben volt egy gyors megálló a sivatag kellős közepén, ahol felvettünk még pár utast. Ilyen apró repteret sem láttam még. No meg ilyen rövidet sem repültem, nettó 15 percet. Ha belegondolok, hogy ez autóval előtte nap 6 óráig tartott… Fokvárosban aztán rideg idő fogadott és eső, de a sivatag után jól is esett. Az meg méginkább, hogy Marci is Szilveszter már a szálláson várt két üveg behűtött borral és vacsorával. És végre újra magyarul szólhattam valakihez.

Kedden felfedeztük a várost. Itt van egy hatalmas pláza, rengeteg szép tengerparti sétány, hangulatos éttermek, kézműves piac stb. Találkoztunk Frannal egy kávé és reggeli erejéig, akit még Livinsgstone-ban ismertem meg. Aztán a belvárost kezdtük el bejárni, megnéztük a Jóreménység várát, ami az idők folyamán mindenféle funkciót töltött már be. A Parlament melletti parkban egy jót ebédeltünk, néhány koktél kíséretében. Aztán barangoltunk egyet a Boo Kap nevű maláj negyedben. Itt vannak a híres színes házikók, nagyon hangulatos. Sascha egy nagyszerű maláj vacsorát rittyentett nekünk, majd Marcival kimentünk Gergőért a reptérre, aki a késő esti géppel érkezett. Így aztán teljes lett az öt fős csapat.

Szerdán egy egész napos túrára fizettünk be a Jóreménység fokához. Egy szállásunkhoz közeli helyre jöttek értünk reggel, majd útnak is indultunk a félsziget felé. Útközben egy fakultatív rövid hajóútra lehetett némi extra pénzért befizetni a fókák lakhelyéhez, de mivel Namíbiában épp elég fókát láttunk, így inkább kávéztunk egy jót. Aztán a Boulders Beach következett, amit a pingvinek sajátítottak ki – ez fantasztikus élmény volt és hatalmas szerencsénk volt, mert aznap volt az utolsó nap, hogy ezt az attrakciót is tartalmazta a kirándulás ára. A túrában amúgy az az extra, hogy egy részét az útnak biciklivel tettük meg (utánfutón ott voltak a kerékpárok), eszméletlen szép útvonalakon, majd bejártuk gyalog a Jóreménység fokát. Nekem néha már túl sok volt az idegenvezetőnk lelkesedése, de legalább informatív volt a túra. Este egy remek éttermet találtunk, ahol az osztrigával igazán kirúgtunk a hámból.

img_20181031_202929.jpg

Csütörtökön átkompoztunk a Robben Island-re. Ez a börtönsziget, ahol Nelson Mandela is huszonvalahány évig raboskodott. Elég nagy fejetlenség uralkodott a szervezés körül, annak ellenére, hogy már hetekkel előre le kell foglalni a túrát a népszerűség miatt. Elviekben a komp után buszokkal visznek körbe a szigeten, majd egykori fogvatartottak idegenvezetésével a cellákba is körbevezetnek a börtönben. Ehhez képest egy kislányt kaptunk idegenvezetőnek, aki az őrületbe kergetett a másodpercenként szállingózó „Ladies and gentlemen!”,  „Maximum Security Prison” és az „Are you still with me?” frázisaival. Ugyanakkor egy szép pár órás program és mindenképp megéri befizetni rá, a szigetről nyílik a legszebb kilátás a Tábla hegyre. Visszaérve Fokvárosba egy viszonylag sznob étteremben ettünk egy remek seafood ebédet. Majd egy kis szieszta után feltúráztunk a Lion’s Head-re, ahonnan remek rálátás nyílt mindenre és egy csodás naplementét is láttunk. Sascha borította ki a társaságot azzal, hogy előre rohant és naplemente után egy fél órát kellett rá várnunk a hidegben.

Pénteken felkaptuk a bérelt autót és nekivágtunk a kétnapos túrának Afrika legdélebbi pontjához. Útközben megálltunk a világ egyik – méltán – legszebb helyén, a Kirstenbosch Botanikus kertben. Azt kell tudni róla, hogy november és március között majdnem minden este tartanak szabadtéri naplementés koncerteket. Egy gyönyörű domboldalban, mindenki a fűben ül és előkerülnek a piknik kosarak. Aztán egy egész délután tartó vezetés következett végig az óceán partján. Egészen fura lesz ennyi baloldali vezetés otthon vezetni majd újra. Pontosan naplementére érkeztünk meg Agulhas-ba, ahol egy gyors fotó után farkaséhesen estünk be egy kis hangulatos parti étterembe. Másnap reggel felfedeztük a környéket. A világítótorony után a parton sétálgattunk, majd mindenki fotózkodott ott, ahol a két óceán (Atlanti és Indiai) találkozik. Egy parta vetett bálna tetemet és egy kedves kis kobrát is találtunk séta közben. Fokváros felé most másik úton mentünk vissza, útba ejtve Hermanust, ahol sok-sok bálnát láttunk, miközben a sziklás parton pihentünk az út folytatása előtt. Egy tüntetésbe is sikerült belefutni, ahol autókat égettek az úton, de sikerült szárazon megúszni. Majd este a változatosság kedvéért indiai étterembe mentünk.

img_20181104_204514.jpg

Vasárnap egy újabb egésznapos kirándulás várt ránk. Reggel jöttek értünk a kisbusszal a ház elé és a kb. 50 km-re lévő Stellenboschba (a leghíres afrikai borvidék, kb. mint Villány, vagy a francia Bordeaux) elvittek 5 birtokra. Itt mindenhol 5, esetenként 6 féle bort kóstoltunk, az egyik helyen sajtokkal, egy másikon pedig csokoládéval párosítva. No meg egy barbecue ebédet is kaptunk. Úgy vélem ez a nap nagyon nagy élmény volt, kedves idegenvezetéssel.

img_20181104_165003.jpg

Hétfőn a cable car-ral a Táblahegy felé vettük az irányt, Sascha kivételesen nem tartott velünk. Páratlan kilátás volt a hegy tetejéről, de a páratlanul szeles klíma miatt eléggé fáztunk. No de a látvány mindenért kárpótolt. Aztán úgy döntöttünk lefelé túrázunk, a térdeim még most is fájnak… Kényeztetésként, mivel Dél-Afrikában ilyen szuper borokkal volt dolgunk, utolsó estére vettünk még pár üveggel. Furcsa érzés volt negyed év után, hogy az utolsó este egy darabig a kontinensen.

img_20181105_215700.jpg

Aztán az utolsó nap a Woodstock városrészt néztük meg, majd egy privát túrára mentünk a Parlamentbe. Kísérteties a hasonlóság az angol parlamenttel. Akkora szerencsénk volt, hogy beülhettünk egy parlamenti ülésre, ahol az elnök beszédébe is belehallgattunk. Aztán jött a búcsú pillanata a várostól és a reptére felé vettük az irányt. Mindahányan, annyi különböző géppel Európa felé. Fura érzés volt Saschának is búcsút inteni, majd még furább Gergőnek, akivel egy helyre indultunk 10 perc eltéréssel és mégsem együtt. A levegőbe emelkedni és visszanézni a lenyugvó napra .  

Egyelőre kusza még minden, sok az érzés, sok a gondolat. De idővel minden helyre kerül.

Miriam Adeney gondolatával zárom a blogot és ezúton köszönöm minden lelkes olvasómnak, hogy nyomon követték az élményeim, az elmúlt negyed évet. Egy fejezet lezárult.

Most már sosem leszel teljesen otthon, mert a szíved egy része mindig máshol lesz. Ez az ár amit azért a hatalmas kiváltságért kell fizetned, hogy már nem csak egy helyen ismersz és szeretsz embereket!

A bejegyzés trackback címe:

https://pestolazziproject.blog.hu/api/trackback/id/tr9714360249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.