Zambia, a három hónapos kaland

Pedagógusnap a mélypont kellős közepén

2018. október 12. - dealantom

Ha őszinte akarok lenni, akkor Moncsi távozása után az ittlétem legnehezebb részét éltem meg az elmúlt napokban, már ami a lelkiállapotot illeti. Általában nagyon jól működik, hogy ha eleget mondogatom magamnak és vizionálom a pozitív kicsengésű szcenáriókat, akkor másnapra valóban jókedvűen és motiváltan ébredek. Hát ez most nem így lett. Szerintem a klasszikus honvágy kerített hatalmába, amiből nehéz a menekvés.

Az egyedüli vigaszt az adta, hogy pénteken pedagógusnapot ünnepeltek a tanárok. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a diákoknak tanítási szünet, a tanárok – minket is beleértve, egész napos programra mentek. Körülbelül 6000 forintnak megfelelő összegű pénzt kellett befizetni a programért cserébe, ami tartalmazta a belépőt a tett helyszínére, egy sulis egyen pólót, ami csak erre az eseményre készült (ez majd jó kis emlék lesz) és a temérdek kaját és alkoholt. A tanárok zöme nehezményezte az összeget, így volt, aki részt sem vett az eseményen, de azért 90 százalékuk megengedhette magának. A szervezés viszont botrányosra sikerült. Egyrészt az eredetileg tervezett 6 órai indulás helyett a program átkerült 8 órára, csak nekünk elfelejtettek szólni erről. Így hiába keltünk hajnalok hajnalán, hazamentünk még reggelizni, mielőtt újra visszaértünk a suliba. De elindulni végül csak 10 óra magasságában sikerült. Mivel az utolsó pillanatig úgy nézett ki, hogy le lesz mondva a program, ezért a bevásárlást sem sikerült megoldani. Így hát az esemény egy 2-3 órás beszerző körúttal kezdődött: húsok, üdítők, alkoholos italok, zöldségek, gyümölcsök, faszén, műanyag tányérok és evőeszközök, jégkocka és stb. Ez a környék, ahol a vásárlás zajlott elvileg a legolcsóbb, de egyben a legveszélyesebb városrész is Lusakában. Elég volt a buszból szemlélni, el tudom képzelni mik történhetnek ott sötétedés után. Még viccelődött is az egyik tanár, hogy a környék nevének jelentése „béke”, de ehhez képest mindennapos a rablással összefüggő gyilkosság az este beálltával.

img_20181012_142336.jpg

Érkezés után egyből kezdődött az ivászat és a sütögetés. Maga a hely egy remek választás volt: gyakorlatilag egy vadrezervátum, ahol az ember mellett sétálnak el a struccok, antilopok és zebrák. Mondtam is, hogy kár volt húst venni, ott is levadászhattunk volna valamit. Természetesen medence is volt, és terveztem is, hogy megtanítok úszni egy-két tanárt, aki kérte, de aztán úgy elrepült az idő, és a medence is annyira túlzsúfolt volt (vagy 200 tanár volt összesen a helyen), hogy erre nem került sor. Elvittem a Moncsi által hozott magyar házi pálinkát – már ami maradt belőle. Eszméletlen sikert aratott, fél órával később mindenki énekelt, mikor a suliban legvisszafogottabb tanárnak tűnő Mr. Sakala gitározni kezdett. De ez a sárgabarackpálinka valamiért csak úgy marad meg itt a köztudatban, hogy a „remek magyar sör”.  És több tanár is azt kérdezte, tudnék-e majd pár üveggel küldeni, miután hazaértem.

img_20181012_142430.jpg

Aztán Ms. Mwenda odalépett hozzám, hogy sétáljak vele egyet, majd arról faggatott, hogy miért van ennyire rossz kedvem. Nem is értette, hogy miért érzem magányosnak, mikor ő már családtagnak tekint és még azt is felajánlotta, hogy aludjak náluk, ha családi fészekre vágyom. Megdöbbentő ez a különbség amúgy, az otthoni és az itteni emberek között. Vajon előfordulhatna, hogy Magyarországon, két és fél hónap után ennyire megkedvel valaki egy afrikait? Ezen talán érdemes elgondolkozni. Mint ahogy azon is, hogy nem csak formaságból érdeklődnek az ember hogyléte felől, hanem komolyan is gondolják. A délután végével aztán mindenki megrohant, hogy közös fotókat készítsünk emlékek gyanánt – Sascha még viccelt is a századik kép után, hogy minden további 150 forint lesz. Ja, és valahogy megint az ölemben landolt két gyerkőc, Ms. Wamundila két kisfia, de mikor feltettem a kérdést, hogy mi lenne, ha ellopom az egyiket csak annyit mondott, hogy utánam jön Európába és megtalál. :)

img_20181012_142518.jpg

Hazafelé amúgy teljesen megőrültek a tanárok, hatalmas éljenzés és ordibálás közepette ünnepelték, ha a busz megelőzött egy másik járművet és mutogattak is a megelőzött sofőrnek. Legalább ilyennek is láttam őket – hogy milyenek a sulin kívül.

A bejegyzés trackback címe:

https://pestolazziproject.blog.hu/api/trackback/id/tr4114297687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.