Zambia, a három hónapos kaland

Nem fér a fejembe

2018. augusztus 27. - dealantom

A környéken bandukolva, lépten-nyomon belefutok a cselédeket bérlésre felkínáló hirdetésekbe. Árucikk, konkréten árucikk itt egy húsvér ember. Már a megfogalmazás is bicskanyitogató. „Cselédek elérhetők.”, vagy „Képzett cselédek hosszútávú bérlésre elérhetők.” és persze a telefonszám, de akár WhatsApp-en keresztül is foglalhatóak. Leah-val beszélgetve, mert időközben olyannyira jóba lettünk, hogy már csevegünk is (amit természetesen nem szabadna elvileg), egészen sok mindent megtudtam. Például azt, hogy ő tökéletesen boldog és elégedett a munkájával. Mindene megvan, ami kell, ezért változtatni sem kívánna semmin. Ez az ő kis biztonságos mennyországa itt. Az meg teljesen oké, hogy csak a hátsó bejáraton közlekedhet, hogy nem fogadhat el egy vacsora meghívást, mert nem ülhet asztalhoz egy nála magasabb rangú emberrel. Csak az a kérdés, mitől lesz valaki magasabb rangú? Mi tesz engem azzá? A bőröm színe? Esetleg a pénztárcám vastagsága? Teljesen felháborít és mégis el kell fogadnom, hogy ez itt így van. Minek is azon igyekezni, hogy ez változzon, ha ő maga ebben a szerepkörben érzi jól magát. Ugyanakkor nem értem, hogy a házi úr miért nem képes legalább egy mosógépet venni, mert szegény Leah kézzel mos. És a takarító szett sem mondható épp modernnek. Ha már valaki cselédet alkalmaz, legalább a munka körülményeit tehetné egy fokkal elfogadhatóbbá. Mindegy, nem elmélkedem ezen. Itt ez van, ezt kell elfogadni még két hónapig.

20180824_150504.jpg

Azon már inkább elgondolkozik az ember, hogy hogy lehet ekkora itt a megosztottság. Minden téren. Pénteken felkerestem a namíbiai nagykövetséget, hogy vajon igényelhetek-e itt vízumot. Mert otthon arról tájékoztattak, hogy európai uniós állampolgárként még utazás előtt, a namíbiai képviselettel rendelkező legközelebbi uniós ország nagykövetségén (ez esetünkben Ausztria) kell megigényelnem, de maximum az utazás előtt 30 nappal. Mivel ennek logisztikája esetemben kivitelezhetetlen volt, így felajánlották, hogy majd postán küldjem az útlevelem innen Lusakából Bécsbe egy válaszborítékkal és a vízum árával (80 euró), aztán két hetet adjak nekik az elbírálásra + a postai átfutás ideje. Hát persze… Már-már le is mondtam a namíbiai utazásról, de gondoltam egy kérdést megér itt. Nem volt egyszerű megtalálni a követséget, meg bejutni sem, hiszen két méteres vasajtó fogadott. Pár percig szobroztam, mikor egy helyi járókelő mondta, hogy dörömböljek hangosan a vasajtón és majd beengednek. Hát oké, gondoltam egy próbát megér, csak nem lőnek fejbe, hogy a követség zárt vasajtaját verem ököllel. És csodák csodájára, megnyílt a kapu és a biztonsági őr kedvesen kérdezte, hogy mi járatban. Elővett egy ósdi, A2-es méretű, foszladozó, hatalmas papírkönyvet, amibe be kellett írni a nevem, az útlevélszámot, a belépés idejét és az intézni kívánt ügyet. Tiszta középkor. Majd a recepcióra vezetett, ahol elmondtam a problémám a vízummal kapcsolatban. Az ügyintéző néni széles mosollyal legyintett, hogy ezek nem normálisok Európában, töltsem ki a vízumigénylő lapot, adjak 50 dollárt (majdnem a fele, mint az otthoni restancia) és még aznap visszamehetek a kész vízumért. De majd mindezt csak egy hónappal az utazási dátum előtt, mert 30 napra előre tudják kiállítani (na ebben az egyben egyezett a dolog az otthoni tájékoztatással). Akkor kérdem én, hol nagyobb a bürokrácia? Illetve az a kérdésem, hogy lehet az, hogy egyszer minden működik flottul, máskor meg semmi sem megy egykönnyen.

Boldogságtól átitatva – és péntek révén előkerült az a helyi whisky. Egy pillanatra meglepődtem, mikor a reggel betett jégkockát elővettem a mélyhűtőből, de viszonylag rövid mérlegelés után úgy döntöttem anélkül kortyolgatom el az italom. Hogy miért? Mert öngyilkos bébi csótányok gondolták, hogy majd gondoskodnak a fehérjebevitelemről. Aztán úgy döntöttem azon már nem elmélkedem, hogy hogyan kerültek a mélyhűtőbe – de ezek után már az sem kérdéses számomra, hogy még egy atomtámadást is túlélnek. After all, this is Africa. So I shouldn’t be surprised.

20180824_195557.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://pestolazziproject.blog.hu/api/trackback/id/tr9414205619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.