Zambia, a három hónapos kaland

Itt semmi sem egyszerű

2018. augusztus 21. - dealantom

A vasárnap viszonylag eseménytelenül telt. Alapból későn keltünk a buli után, így a vasárnapi gospel misét csak a távolból hallottuk. A reggelivel sem siettünk. Aztán filmet néztünk, majd elmentünk bevásárolni. Még mindig meglep, hogy bármit megkapsz, maximum drága. Mármint a helyi termékek jellemzően jó áron vannak, még magyar árakhoz képest is, de amit importálnak, az drága. Valami okból kifolyólag a tej is drága (1 liter kb. 400 forint), még nem jöttem rá miért. És nincs normális édesség, ez zavar… :(

Egyre bátrabbak vagyunk a kajával. Vasárnap húst vettünk és Sascha nagy örömére, megint én voltam a séf. Olyan kis magyarosan elkészített gombás marhapörköltet raktam elé. Jéééééj, és nem lett tőle bajunk. Desszertnek meg egy kis helyi papaya. Isteni!

20180819_181657.jpg

A naplemente és az esti égbolt színeivel továbbra sem tudok betelni, ehhez az egyhez hozzá tudnék szokni.

20180818_182711.jpg

Aztán nemzeti ünnepünk napján, mivel továbbra sem kaptuk a szombatra ígért szafari program tervezetét, így nekiálltunk önerőből megszervezni. Amivel gyakorlatilag majdnem el is ment a nap, főleg, hogy a wifi valamiért napok óta nem működik, így kénytelenek voltunk mindezt mobil neten összehozni. S persze a legtöbb helynek nincsenek is publikus árai, hanem érdeklődni kell. Aztán várni a válaszra. Hogy itt semmi sem megy egyszerűen? Igen, ez pontosan így van. Szembesültünk vele, hogy semmi nincs véletlen. Még jó is, hogy nem foglaltuk le a hostel által szuper áron ajánlgatott 100 ezres nagyságrendű szafarit. Ugyanis sok-sok órás közös keresgélés, a lonely planet útikönyv és több utazó blogger bejegyzésének áttanulmányozása után rábukkantunk a legjobb lehetőségre. Csak mivel főszezon van, a héten már nincs szabad kapacitásuk. De úgy döntöttünk megéri egy hetet várni, hogy 4 napnyi szafariért, teljes ellátásért és napi 2x4 órás jeep túráért 200 dollárt fizessünk fejenként, szemben a 600 dollárral, ha a napokban mennénk. Mit ne mondjak, a 12 órás oda, majd visszautat nem várom annyira.

A városba is be kellett menni újra, mert Sascha vízuma hamarosan lejár és meg kellett hosszabbítani. Mondanom sem kell, ez sem ment egycsapásra. Ugyanis az Immigration Office elküldött, hogy ezzel nem ők foglalkoznak, a város másik végében van valami hatósági épület, leszünk szívesek odamenni. Na de azt meg megtalálni nem volt egyszerű… Ezek után mondja valaki, hogy az otthoni bürokrácia malmai lassan őrölnek. Az ittenihez meg még inkább hozzá kell lassulni… De végül is siker, most már tudom nekem hová kell majd mennem. Jutalmul megleptük magunkat egy Starbucks kávéval.

Aztán hazafelé megtapasztaltuk, hogy a busznak valóban nincs fix iránya, csak annyi, hogy az adott városrészbe közlekedik. De ezt egy 40 perces – megint sötétben – sétával korrigáltuk. 40 perc itt semmit nem számít…

Mellesleg Leah nagyon csúnyán nézett rám, mert elmosogattam ma. Meg is kérdezte, hogy én miért csináltam meg az ő munkáját, hiszen ő ezért kapja a fizetését. Nem esett jól ez a rosszalló nézés, és amúgy is rossz kedvem volt, hogy lemaradok az első erkélyemről nézhető tűzijátékról. Így aztán nem tudtam eldönteni, mivel is koccintsak az ország születésnapjára, azért aztán szépen sorban kezdtem el haladni.

20180820_192346.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://pestolazziproject.blog.hu/api/trackback/id/tr3814193847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.