Zambia, a három hónapos kaland

Hideg reggel

2018. augusztus 17. - dealantom

6:30-kor megint csörgött a vekker. Mondanám, hogy szép időre ébredtünk, hisz dőlt már be a napfény az ablakon, de hamar konstatáltam, hogy a kinti hőmérséklet 13 fok körül mozog. Másrészt aludni is tudtam volna még pár órát, mert későn sikerült lefeküdni – köszönhetően annak, hogy végre kipakoltam a bőröndöm és ebből kifolyólag előkerült a whisky is… Sascha meg szintén szeret inni…

Kávézás és macskasimogatás közben a kertben észrevettem, hogy a két hatalmas avokádó fán már felismerhető a gyümölcs. Bezzeg otthon még meggyökereztetni sem sikerült a magot egyszer sem.

20180817_065934.jpg

A sarkon vártuk aztán Mr. Wamala-t, hogy vigyen minket a suliba, közben két minibusz rájuk több ember. Aztán a nap képe szerintem, hogy cipelj egy élő csirkét a szárnyánál fogva. Amúgy a minibusz, csak hogy érzékeltessem: 4 sor 3 személyes ülésekkel, plusz elől a két fős személyzet: a sofőr és a „kalauz”, aki szedi össze az embereket, ülteti be, majd szedi be a pénzt. Bárhol megáll, ha leinted, de ha az út szélén állsz ez a kaller szerű emberke, aki félig kihajolva ordibál a járműből meg is kérdezi, hogy beszállsz-e. Na most alapvetően 15 emberrel van tele a busz, és csak akkor indul el ha tényleg tele van, amúgy nem, és ezután szed még össze utasokat. Szóval ja, ugyebár 12 fő a normál kapacitás. Whatever. A helyiek vékonyak. Mi meg holnap kipróbáljuk milyen is ezzel utazni. Amúgy gyarmati maradvány, hogy baloldali a közlekedés, azt viszont nem értem, hogy miért mindenki Toyota-val jár.

20180817_071114.jpg

Jó hír: tegnap sikerült elintézni a SIM kártyát és pár óra szerencsétlenkedés után a mobilinternetet is sikerült működőképessé tenni. Csak a telefon rejtett beállításaiba kellett belekontárkodni hozzá – már csak azt remélem, hogy ezek után otthon is működni fog (no de legrosszabb esetben veszek egy újat). :D Amúgy meglepően olcsó volt, a SIM kártya kemény 150 forint, 5 GB adatforgalom pedig 3000. Viszont vicces, hogy mindenféle kódokkal kell rávarázsolni a SIM kártyára az adatforgalmat. Tulajdonképpen először pénzt veszel a SIM kártyára, aztán eldöntheted, hogy azt adatforgalomra, beszélgetésre, SMS-ezésre, másnak való pénzátutalásra vagy számlák elektronikus befizetésére konvertálod át. Ebben valamilyen szinte fejlettebbek, mint mi – vagy ki tudja. Minden esetre ha valaki ellenállhatatlan késztetést érez, hogy elérjen akkor is, ha nem vagyok online, ezen a számon már megteheti: +260 968 08 2557

Tegnap szintén körvonalazódott, hogy mit fogunk csinálni. Egyrészt tartunk majd hetente egy délutáni klubot, mind a kicsiknek (általános iskola), mind a nagyoknak (középiskola) „global education” témakörben. 7 hetünk lesz minderre, ha leszámoljuk a tervezett utazásainkat és az egyhetes tanítási szünetet. Valószínűleg a „global interdependencies” témával kezdünk, csak hogy összekössük Európát és Afrikát. Bár érdekes kihívás lesz, két eltérő korosztály számára személyre szabni ezt a témát. Aztán felmerült egy olyan igény, hogy kiscsoportokban tartsunk workshopokat a tanároknak „IT & computer skills” témakörben, gyakorlatilag arról van szó, hogy kaptak szuper számítógépeket a suliban, csak épp nem tudnak használni olyan alapvető programokat, mint Word, Excel vagy Power Point. Aztán egy másik kérés volt, hogy tanítsam úszni a gyerkőcöket, mivel most épült meg egy uszoda itt és senki nem tud úszni. Szintén felmerült, hogy játszak Scrabble-t és sakkot a gyerekekkel. És ez itt nagyon érdekes, ugyanis kötelező foglalkozás a gyerekeknek a „játék”, mert az itteniek a nevelés részének tartják, hogy a gyerekeknek valóban meg legyen a joga a játékhoz. Aztán további kérés, hogy ahol kapcsolódik majd a tananyaghoz, úgy tartsak a gimiseknek előadásokat emberi jogok, nemzetközi jog, nemzetközi politika elmélet, diplomáciatörténet és nemzetközi gazdaságtan témakörökben. Ez utóbbit nagyon fogom élvezni. És mivel többen a politikában vagy jogi területen akarnak majd dolgozni Európában az itteniek, így felajánlottam, hogy aki igényleg, azokkal megosztom a tapasztalataim (amolyan „counseling”).

Nagyon jó látni amúgy, hogy mennyire motiváltak az itteni gyerekek és mennyire tudnak viselkedni. Mindenki hangosan köszönt, hogy „Good morning, Sir!” vagy „Good morning, Mr. Thomas!” és az, hogy uniformban járnak iskolába, az külön is tetszik. Mégha nincs is mindenkinek pénze a rendes egyenruhára, mert ugyan de magániskola, de nem annyira drága állítólag, így a szegényebbek is megengedhetik maguknak akár. Szóval azok a gyerekek, ha nem is egyenruhába, de ahhoz színben és stílusban passzoló ruhákban járnak. A tantermek egyébként úgy néznek ki, mintha egy nagyi korabeli iskolába csöppentem volna, legalább is így képzelem, hogy az ilyen lehetett. De inkább beszéljenek a képek.

20180817_085816.jpg

20180817_091231.jpg

A tanárok extrém jófejek és kedvesek, ahogy mindenki vidám, folyton viccelődik. És a közvetlenségük is példaértékű. No meg az az őszinte érdeklődés is, amivel felénk fordulnak. Apró kérdések, de komolyan gondolják: hogy vagy? Hogy aludtál? Milyennek találod az időt ma? Stb.
Tegnap kaptunk több meghívást is. Az egyik tanár például hobbiból tanít csak, mert egyébként helyi farmer és meghívott, hogy nézzük meg a birtokot. Ma reggel amúgy hozott egy „kis” kóstolót is a frissen szedett paradicsomból. No meg mindenki kap ajándékba pár kilót a tanárok közül, így mi is.

20180817_085626.jpg

Egy másik tanár pedig az elefántárvaházba visz majd el minket valahol, ahol hétvégente önkénteskedik. Aztán pont itt van a suliban most augusztusban az az angol házaspár, akiknek az ötlete volt az egész iskola és ők kezdték el megépíteni. Ők pedig egy borozásra invitáltak minket egyik este. Az mondjuk elég furcsa, hogy a helyi tanárokkal nem nagyon kommunikálnak, de minket egyből meghívtak magukhoz. Na mindegy, ilyenek. Azért elfogadtuk a meghívást.

Ja és még tegnapi élmény: Leah olyan szinten megsikálta a kávéfőzőm, amit hoztam magammal, hogy rá se ismertem először. Talán szebb, mint új korában, én nem tudom mit művelt vele. Tegnap Leah gyerekeivel is megismerkedte, kis cuki csokibabák, és a kislány nagyon udvarolt nekem, pedig csak 4 éves. :D

Életem első zambiai ebédjét is túléltem tegnap és lekopogom, de eddig úgy tűnik nem viselte meg a gyomrom. És még csak nem is volt rossz. S persze a helyi szokásoknak megfelelően, én is jobb kézzel ettem (evőeszköz híján). No de: „when in Rome, do as Romans do”. Úgy amúgy, egy hónapra került 4500 forintba az ebéd. Külön technikája van az étkezésnek. A ’nshima’ névre hallgató valamiből, ami gyakorlatilag kukoricalisztből főzött egyébként semleges ízű, de igen laktató köret kis adagokat kell tépni, amiből golyót formálni a tenyeredben, majd szétlapogatni az ujjak között és azzal összecsípni a párolt zöldségeket, majd a köretbe mártogatni. Hozzá pedig a húst enni külön.

Ebéd közben feltették nekem a kérdést, hogy a „Hungarian sausage” azért Hungarian, mert Magyarországról van? Csak pilláztam, hogy itt van ilyen? Aztán este megkerestük a boltban, pompás vacsorát kerekítve belőle – bár nem hinném, hogy bármi köze lenne Magyarországhoz a dolognak.

 

20180816_200900.jpg

20180816_202216.jpg

Amúgy megdöbbentően sokat tudnak Magyarországról a tanárok itt. A földrajz tanár például arról kérdezett, hogy még mindig fontos része-e a magyar gazdaságnak a lignit bányászat, a történelem tanár pedig arról, hogy milyen gyors volt átállás a demokráciára a szovjet megszállás után.

Zárógondolatként: a színek és az elővilág olyan más erre.

20180817_144851.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://pestolazziproject.blog.hu/api/trackback/id/tr6114187139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.